Ne hallgass a 40-esekre, semmi gond nincs a körülmetélt farkaddal!
A körülmetélt fasz csúnya, száradt és érzéketlen, nem lehet vele mit kezdeni. Nem mondhatnám, hogy sokszor hallom ezt, de ha mégis, akkor is az idősebb, 40 feletti korosztálytól. Nem éltem a szocializmusban, szóval fogalmam nincs, mennyire lehetett megvalósítva a szexuális felvilágosítás vagy akár az emberi biológia oktatása, de valamiért úgy tűnik, hogy az idősebbek között sokkal többen irtóznak a körülmetélt pasiktól. Szóval kedves apám korú, ignoráns balfékek, ha a rendszerváltás előtt nem igyekeztetek megtapasztalni a valóságot, ma meg már nem is akarjátok, íme egy kis gyorstalpaló. Nem hiszem el, hogy 2017-ben ezt még mindig magyarázni kell, főleg pasiként.
A körülmetélést a legtöbb pasi nem választja, hanem még gyerekkorában végrehajtják rajta a férfiak kb. felét érintő fitymaszűkület nevű betegség miatt. Aki mégis maga választja a beavatkozást felnőttkorban, az inkább higiéniai és esztétikai okokból teszi.
Ha valakinek szép a fasza, akkor az körülmetélten és nem körülmetélten is szép.
Egy körülmetélt fasszal ugyanúgy lehet játszani, mint egy nem körülmetélttel. Ha nem tudsz mit kezdeni egy fasszal, ne a faszt hibáztasd!
Egy körülmetélt fasz ugyanúgy teljesít, mint egy nem körülmetélt. Ha egy fasz nem teljesít, akkor a gazdájának valószínűleg nincs kedve hozzád.
Akartam szavazást indítani, hogy nektek számít-e, ha valaki körülmetélt, mert az tűnik a legevidensebb kérdésnek ehhez a bejegyzéshez, de inkább nem akarom felbaszni az agyam az igenek potenciális többségén, így szavazzatok Tommy Defendiről, akit a képeken is láthattok.