November 3. és 5. között tartották az amerikai Palm Springs-ben az idei melegfelvonulást és csak annyit mondok, hogy ha ilyen pasik vonulnának a pesti pride-on, végre lenne okom nekem is kimenni.
Ha nem kerül elő gyorsan és tisztázza magát, könnyen Ali Liam, a MEN.com pornósa lehet az első számú gyanúsított a 48 éves Keith Harris meggyilkolásában, akit múlt héten holtan találtak San Francisco-i otthonában.
A lakópark menedzsere november 2-án kopogtatott Harris-nél, mivel már napok óta…
A Love & Lust In New Orleans első jelenetében az örökké briliáns masc bottom, Wesley Woods a melegpornó egyik legszebb farkát veszi kezelésbe. Tyler Roberts-ről még nem hallottam, de ezzel a fasszal szép kis karrier áll előtte.
A római La Sapienza Egyetem diákjainak megadatott az, amiről mi mind csak álmodhattunk a suliban: a tanár, akinek az ágyába már ezerszer beleképzelték magukat, pornózott, így bármikor megnézhetik, milyen is ruha és gátlások nélkül. Ruggero Freddi a.k.a. Carlo Masi a Colt Studio egyik beefcake-je…
Zachary egy 30 éves díszpinty Instagramról, s mivel jól néz ki, 22 ezer követővel dicsekedhet. Persze ez mind nem meglepő, hiszen az egy szem buzi bárkit bekövet, akinek kockahasa van, de Zachary egy valamiben különbözik a tipikus instamodellektől: ha éppen nem félmeztelen szelfiket posztol, akkor…
A körülmetélt fasz csúnya, száradt és érzéketlen, nem lehet vele mit kezdeni. Nem mondhatnám, hogy sokszor hallom ezt, de ha mégis, akkor is az idősebb, 40 feletti korosztálytól. Nem éltem a szocializmusban, szóval fogalmam nincs, mennyire lehetett megvalósítva a szexuális felvilágosítás vagy akár…
Amikor Tim Krüger aktívokat válogat a filmjeihez, a legfőbb követelménye a nagy farok. Persze, minden stúdiónál számít a méret, de Krügernél egy kicsit jobban. Nézd meg őket és szavazz, hogy melyik pasi - vagy inkább farok - tetszik neked a legjobban!
Tim Krüger, 25 cm
A Cocktober az angol "october" és "cock" szavak egyesítése, amivel a Spice Channel, az Xtube és más pornóoldalak az októbert a fasz hónapjává nyilvánították. A fasz jó dolog, ünnepeljük mi is, máris egy kifogásolhatatlan darabbal, Phoenix Fellington pornóséval.
Annak, aki nyitott szemmel jár a világban, már rég ismert tény, hogy a szélsőjobbosok szeretik arcon köpni magukat. Tüntetnek a multik ellen, aztán a mekiben zabálnak. Buzikat vernek, mégis leszbipornóra verik otthon. Szólás-szabadságot követelnek, de törvényekkel lehetetlenítenének el, ha a…
Csecsenföld mindig is egy földi pokol volt a sok közül, amit nem is támaszthatna alá jobban a közelmúltban kezdődött "tisztogatás", melynek során a csecsen hatóságok az orosz kormány rábólintásával melegekre vadásznak. Feltehetően ennek a tisztogatásnak lett az áldozata a 26 éves Zelim Bakaev…